| Kemofóbia és -hisztéria |
|
|
|
|
oldal 1 / 3
Kemofóbia és -hisztéria
Ez az anyag a petíció szerint, többek között, hozzájárul az üvegház-hatáshoz, gőz állapotban súlyos égési sebeket okozhat, elősegíti a tájeróziót, gyorsítja a korróziót és a fémek rozsdásodását, a savas esők fő összetevője és rákos daganatokban is megtalálható. A petícióról ötven osztálytársát kérdezte meg, akik közül 43 diák habozás nélkül aláírta, 6-an bizonytalanok voltak és csak egy diák akadt, aki azt mondta, hogy ez szamárság, mert a kérdéses anyag a víz, egy kicsit tudálékosan megnevezve. Zohner ezeket az eredményeket a Mennyire vagyunk hiszékenyek? projektje keretében ismertette és az ügy nagy visszhangot váltott ki az amerikai sajtóban. Az eredeti ötlet nem Zohnertől származik, de ő valósította meg olyan formában, amely sokak számára ismertté vált. A DHMO-ügy a kritika ellenére (t.i. hogy középiskolásokat nagyon könnyű befolyásolni) tovább hullámzott, amit az is bizonyít, hogy 2004-ben Aliso Viejo kaliforniai kisváros tanácsa egy hajszál híján a DHMO betiltását fontolgatta és csak az utolsó pillanatban derült ki, hogy kacsáról van szó (http://www.snopes.com/science/dhmo.asp). A DHMO-ügy ezzel végérvényesen bevonult az emberi butaság legújabb kori történetének friss fejezetei közé.
Ön inna-e olyan folyadékot, amely az alábbi
összetevőket tartalmazza: butanol, izoamil-alkohol, hexanol, fenil-etanol,
tannin, benzil-alkohol, koffein, geraniol, kvercetin, 3-galloil-epikatechin,
3-galloil-epigallokatechin, szervetlen sók, víz? A kérdés valószínűleg az
edzettebb olvasók idegeit is megviselné, pedig csak a tea legismertebb összetevőiről van szó.
A kemofóbiát a ‘vegyi anyagoktól’ való
irracionális félelemként határozhatjuk meg. A két fenti, szándékosan provokatív
példa jól mutatja, hogy ez a félelem jelen van mindennapjainkban, elegendő a
közelmúlt élelmiszerhisztériájára, a dioxinokkal szennyezett guár-mézga esetére
utalnunk (E412, a gum angol szó
helyes fordítása az adott szövegkörnyezetben mézga, és nem gumi). Jelen írás
ezt a jelenséget próbálja meg körbejárni, a közszájon forgó ismereteket egy
kicsit alaposabban megvizsgálni és azok közül számosat megkérdőjelezni.
A probléma gyökerei messzire nyúlnak és nem kis
mértékben fogalmi természetűek. A sajtóban és a környezetvédelmi kiadványokban
teljesen elterjedt ‘vegyi anyagok’-ról, ‘kémiai anyagok’-ról, ‘veszélyes
anyagok’-ról, ritkábban ‘vegyszerek’-ről beszélni, anélkül, hogy bárki venné a
fáradságot és elmondaná, hogy pontosan mire is gondol. A ‘vegyi anyagok’
kifejezés (ez a kedvencem), azt sejteti, hogy vannak más anyagok is, amelyek
nem ‘vegyi’ természetűek. Ugyan melyek lennének ez utóbbiak, illetve az
előbbiek? Vannak nem ‘vegyi’ anyagok is? A laikusok ‘vegyi anyagok’, ‘kémiai
anyagok’ alatt általában a vegyipar és rokon iparok által termelt és
felhasznált, a természetben általában elő nem forduló, potenciálisan veszélyes
anyagokat értik. Csakhogy a veszélyesség és a természetes vagy mesterséges
jelleg között semmilyen összefüggés nem létezik. Miért lenne veszélytelenebb a
természetes úton, erdőtüzekben keletkező dioxin vagy a gombák által termelt, a
trópusi paprikaszállítmányokban rendszeresen felbukkanó rendkívül mérgező
aflatoxin, mint az, amit a laboratóriumokban állítunk elő? Miért lenne
veszélyesebb az a tiszta A-vitamin, C-vitamin vagy ecetsav (a lista hosszan
folytatható), amelyekből tíz- és százezer tonnákat használunk fel évente, mert
a természetes források nem képesek fedezni a világszükségletet, mint az, amit a
természetben találunk? A természet egységes, nincs különbség a természetes és
mesterséges úton előállított anyagok között. A szakemberek számára a ‘vegyi
anyag’, ‘kémiai anyag’ kifejezés értelmezhetetlen és értelmetlen, éppen ezért
nem is használják. Csak anyagok vannak.
Egy másik, számos laikus és környezetvédő által vallott
vagy sugallt elképzelés az, hogy lehetséges ‘vegyianyag’-mentes életet
folytatni. Gondolkodjunk el azon, hogy mi történne akkor, ha le kellene
mondanunk az üvegről, a malterről, a gipszkartonról, a papírról, a
műanyagokról, a számítógépekről, az elektromos áramról, a fűtésről, a ruhákról,
a tartós élelmiszerekről, a hűtőszekrényről, a gyógyszerekről, a növényvédő szerekről,
a kozmetikumokról, a festékekről, az autógumiról, az üzemanyagokról, a
megmunkált fémekről... (a sor tetszőlegesen folytatható a környezetünkben
található anyagokból). Vissza kellene vonulnunk barlangokba egy szakócával a
kezünkben, de vigyázat, tüzet már nem gyújthatnánk, mert az már káros anyagok
keletkezésével járó felelőtlen tevékenység lenne. Bárki, aki akárcsak elemi
szintű kémiai ismeretekkel rendelkezik, tudnia kell, hogy ez képtelenség, mert
minden élő és élettelen, a környezetünkben előforduló anyag egyúttal ‘vegyi
anyag’ is, tehát az ezektől való ‘megszabadulás’ tökéletesen értelmetlen és
megvalósíthatatlan célkitűzés, mert egy olyan civilizációs szintre vetne vissza
minket, amit senki, még a legkövetkezetesebb környezetvédő sem vállalna.
Mindez szoros összefüggésben van azzal a másik
tévképzettel, hogy ami természetes, az jó, ami mesterséges, az pedig ártalmas.
Mi az, hogy természetes és mi az, hogy mesterséges? A természetes cukor
pörkölésével készült mesterséges karamellt (E150a rövidítéssel ismert
élelmiszeradalék) mindenki használja, de kevesen tudják, hogy
|







