A kémia társadalmi megítélése (1)
(Vegyészkonferencia, Hajdúszoboszló, 2008.június 19-21.)
KOVÁCS LAJOS
Ha valaki egy tudományos konferencián előadást tart, akkor rendszerint azzal kezdi a mondandóját, hogy felvázolja az adott téma hátterét és érzékelteti a probléma nehézségeit, majd ismerteti a szerző(k) által kidolgozott megoldásokat.

Ebben az írásban én bizonyosan nem fogok tudni elegáns megoldásokat bemutatni, csupán néhány kísérletet arra, hogyan a lehet a címben leírt helyzeten némiképp javítani. Ami az előbbi állítás első felét illeti, a kémia kedvezőtlen társadalmi megítélésében valószínűleg mindenki egyetért, akár az iparban, akadémiai szférában vagy tanárként dolgozik.Vajon miért foglalkozik egy aktív kutató ezzel a problémával? Nincs elég baja a saját kutatómunkája napi nehézségeinek a megoldásával, oktatással, adminisztrációval, pénzszerzéssel? Ha röviden szeretnék válaszolni erre a kérdésre, akkor azt mondhatom (és ezt a választ másoknak is ajánlom megfontolásra), hogy a saját, jól felfogott, hosszú távú érdekem miatt. Manapság nem igazán divatos hosszú távon gondolkodni, de néha mégis szükséges.

Mondandóm részletesebb kifejtéséhez Berényi Dénes atomfizikus néhány hónapja megjelent kitűnő tanulmányát szeretném segítségül hívni, amelyben a következőket írja: “…ha a valóságra vonatkozó ismeretek csak a tudósok szűk körének tulajdonában maradnak, akkor a társadalom szegényebb lesz, tévhitek és babonák áldozatává válik, és egyre nagyobb lesz a szakadék a tudomány, a tudományos közösség, valamint a társadalom között. Ennek következménye lehet például a tudomány támogatásának megvonása a társadalom részéről.” Ugyancsak ő idézi Aaron Klug Nobel-díjas biológust, aki szerint “a legnagyobb ‘bűnünk’ az, hogy nem tettünk meg mindent annak érdekében, hogy elmagyarázzuk az embereknek, mi a munkánk lényege, és annak milyen következményei lehetnek” [2].

Vizsgáljuk meg ennek a történetnek a szereplőit és egymáshoz való viszonyukat (1. ábra). A három szereplő, némiképp egyszerűsítve, a szakemberekből (kutatók, oktatók, ipari szakemberek), a médiából és a laikus közvéleményből áll és az őket összekötő érdeklődési körben helyezkednek el a tudományos ismeretek és ebből származtatható az, amit a tudomány társadalmi megítélésének (‘public understanding of science’) nevezünk. Úgy vélem, nem túlzok, ha azt állítom, hogy a résztvevőket a kölcsönös ismerethiány, a bizalmatlanság, rosszabb esetben az ellenségeskedés jellemzi [3].

Ennek számos oka van. Az esetek többségében a szakemberek lényegesen többet tudnak egy adott problémáról, mint a laikus közvélemény vagy a média és a szakemberek ezeket az ismereteket bizonyos esetben megosztják a közvéleménnyel a média közvetítésével vagy esetleg anélkül. Ez az ún. deficit-modell és nagyrészt az információk egyirányú áramlása jellemzi (folytonos vonalak és nyilak). Ugyanakkor a hatékony kommunikáció sokkal inkább egy bizalmi alapon nyugvó tárgyalási folyamattal írható le, amelyben mindegyik szereplőnek megvan a maga feladata és az információk korántsem csak egy irányban áramlanak (szaggatott vonalak és nyilak). Mindezt rendkívül fontos tudatosítanunk és nekünk, szakembereknek be kell látnunk, hogy mind a laikus közvéleményt, mind a médiát partnernek kell tekintenünk ahhoz, hogy hatékonyan csökkenthessük az említett szakadékot. Ez a gondolkodásmód új kérdéseket és új válaszokat igényel. Egy kutató például joggal teszi fel a kérdést, hogy milyen a grafit szerkezete, míg egy laikust az érdekelhet, hogy miért lehet írni a ceruzával? Vegyük észre, hogy a második kérdésre adott válasz magában foglalja az elsőt, míg az elsőé nem feltétlenül (bár valószínű. hogy a legtöbb szakember felhívná a figyelmet arra a tényre, hogy a grafit szerkezetéből következnek a tulajdonságai, így a ceruzaként való használhatósága is). A szakemberek sem teljesen egységesek abban a vonatkozásban, mennyire kell a közvéleményt és a médiát (a ‘laikusokat’) bevonni a tudományos ismeretek átadásába és sajnos nem kevés szakember lenézi az ismeretterjesztést, pedig emlékeznünk kell arra, hogy a legnagyobb kutatók minden korban kitüntett figyelmet szenteltek a tudomány népszerűsítésének. A média (nyomtatott és elektronikus sajtó) megítélése e tekintetben szintén nem mentes a problémáktól, ami nem kis mértékben annak köszönhető, hogy a médiában dolgozók kiválasztásánál a természettudományos ismeretek megléte nem igazán fontos és kivételt erősítő ritkaságnak számít, ha egy-egy médiamunkás mégiscsak ért valamit a természettudományokhoz. Időről-időre felmerülnek olyan törekvések [4], hogy a közvéleményt a média (torzító) közvetítő hatásának kiküszöbölésével kellene megszólítani, ami különösen a világháló megjelenésével kézzelfogható valósággá vált. Ugyanakkor naivitás lenne azt hinni, hogy a média ebből a folyamatból teljesen kihagyható.

Hogyan állunk idehaza? Bevezetőként két idézetet szeretnék megemlíteni a közelmúltból, amelyek jól jellemzik a hazai állapotokat. Az első Vekerdy Tamás gyermekpszichológustól származik, aki szerint “…a hagyományosan demokratikus országokban a természettudományos tárgyakat kisebb óraszámban oktatják. A diktatórikus rendszerek sajátsága, hogy a tananyagban felduzzasztják ezeket a humán tárgyak rovására.” [5] A saját szakterületén elismert szakember szavai annak idején komoly felháborodást váltottak ki [6, 7], mindez azonban nem tompítja azt a tényt, hogy sokan (túl sokan) vélekednek úgy ebben az országban, hogy a természettudományok tulajdonképpen szükségtelenek és alárendelt szerepelt kellene kapniuk az oktatásban (az oktatás kérdésére még később visszatérek). A másik idézet szerint “bár a hazai tudományos szféra évente százmilliós összeget költ kommunikációs célokra, az adófizetők továbbra is keveset tudnak arról, hogy milyen munka folyik az akadémiai kulisszák mögött. A tudományos kommunikációt részlegesen privatizálták, ám ezzel csak a pénzmozgás iránya módosult, az eredmény (vagy inkább az eredménytelenség) változatlan.” [8]. Súlyos szavak ezek, a média a szakemberek jelentős részének az érdektelenségét és a kommunikáció tehetetlenségét rögzíti.

A természettudományokon belül a kémia helyzete sajátos. A kémiai tudományok és a rajtuk alapuló technológiák jelenlegi életformánk fenntartásában megkerülhetetlen szerepet játszanak. Ugyanakkor a laikus közvélemény ezt a civilizációs szerepet nem ismeri el, a vívmányokat maguktól értetődőnek tartja, a kémiai jelenségekkel szemben igen gyakran értetlenül, néha pedig kifejezetten ellenségesen viselkedik. A kémia művelői hosszú távon nem térhetnek ki ezen kihívás elől.

Az alábbiakban a közelmúlt olyan kémiával kapcsolatba hozható eseményeiről szeretnék beszámolni, amelyekre felfigyeltem vagy amelyek alakításában volt valamilyen szerepem. Ez a válogatás természetesen esetleges és szubjektív. Az alábbi "ügyek" (és ilyen "ügyek" mindig lesznek) részint a negatív jelenségeket példázzák, ugyanakkor szeretnék bemutatni olyan fejleményeket is, amelyek azt mutatják be, hogy kitartó munkával mégiscsak lehet valamit változtatni. Csak hozzá kell kezdeni.

1. A dioxinnal szennyezett guármézga esete.

Bizonyára sokan emlékeznek még, hogy 2007 nyarán az India Glycols Ltd. által forgalmazott guármézga (a médiában elterjedt, pontatlan nevén ‘guárgumi’) szállítmányokban a határértéket meghaladó koncentrációjú pentaklórfenolt és poliklór-dibenzodioxinokat (pl. TCDD) találtak. A szennyezés környezeti eredete (vegyi környezetszennyezés, növényvédőszerek) miatt nem volt kizárható más indiai gyártók érintettsége sem. Két svájci cégen keresztül 9 európai uniós tagállamba kerülhetett a kérdéses tételekből, az Európai Bizottság elrendelte valamennyi tagállam számára, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket valamennyi Indiából származó guármézga vizsgálata kapcsán [9]. Ez az intézkedés Magyarországon, miként másutt is, a guármézgával kezelt élélmiszerek (pl. joghurtok) kivonását jelentette. A történelem ismétli magát, 1999-ben Belgiumban egy dioxinszennyezés kapcsán a belga élelmiszerek jelentős részét megsemmisítették és átmeneti élelmiszerhiány alakult ki, ami kormányválsághoz és előrehozott választásokhoz vezett [10].

A dioxinok kétségtelenül mérgező voltát senki sem kérdőjelezi meg, különösen a Seveso-ban 1976-ban és másutt bekövetkezett vegyipari balesetek után, azonban a bennük megtestesülő kockázat megítélése már jóval bonyolultabb feladat. A jelenlegi egészségügyi határértékeket rendkívüli óvatossággal és ráhagyással állapították meg. Valószínűleg a közvéleményt és számos szakembert is sokkolna Christopher Rappe, az elismert dioxinspecialista toxikológus szarkasztikus véleménye, aki szerint valószínűleg többen élnek meg a dioxinokból, mint ahányan ténylegesen szenvednek tőle [11]. Ugyancsak elgondolkodtatóak a finn J. T. Tuomisto (szintén dioxinspecialista) és kollégái eredményei, amelyben kimutatták, hogy a kiegyensúlyozott kockázatelemzés mennyire fontos ebben a kérdésben (is). Kiszámították, hogy a 387 millió lakosú Európai Unióban a tenyésztett lazacok (melyek zsírszövetében a dioxinok felhalmozódhatnak) fogyasztásának korlátozásával évente mintegy 40, a dioxinoknak tulajdonítható rákos halálesetet lehetne megakadályozni. Ugyanakkor a szív- és érrendszeri betegségekre bizonyítottan jótékony hatást gyakorló halolajok fogyasztásának korlátozása évente körülbelül 5200 további halálesethez vezethet [12]! Nos, ez az információ, amelyet meg kellene osztanunk a közvéleménnyel és a sajtóval ahhoz, hogy megalapozott ítéletet alkothassanak a dioxinnal kapcsolatos veszélyekről. A tavalyi élelmiszerbotrány számos eleme a hisztéria tipikus vonásait mutatta, amelynek egyik oka a széles körben elterjedt, szinte társadalmi méretű kemofóbia, a vegyészekkel, a vegyiparral és a mesterségesen előállított (vegyi) anyagokkal szembeni bizalmatlanság [13].

2. A természettudományos tantárgyak, ezen belül a kémia óraszámainak tervezett csökkentése.

3. A brómcián-ügy.

"Egyelőre nem tudni, ki és miért tett bróm-cián feliratú dobozt az egri Markhot Ferenc Kórház intézeti gyógyszertárának hűtőkamrájába." [20]. Így kezdődött az a kórházprivatizációt kísérő, politikai töltetű botrány, amelyet a fenti anyag felbukkanása okozott. A szakszerű ismeretek híján sorra jelentek meg a félrevezető információk. Egy gyöngyszem az MTI-től, amelyet a HVG-online is átvett [21]: "Brómcián: az egyik legveszélyesebb gáz [szalagcím]…a hidrogén cianid gáz «sója» a kálium cianid, amit a népnyelv ciánkáliként emleget." Az idézetben két dolog szembetűnő: egyrészt magában a cikkben az szerepel, hogy a brómcián nem gáz halmazállapotú, de mire a címalkotásig eljutott az újságíró, addigra ezt elfelejtette; másrészt a só körül látható idézőjel arról árulkodik, hogy az említett sorok írója furcsának találta azt, hogy a konyhasótól eltérő anyagot valaki sónak nevezte. Mindez az iskolai kémiaoktatás csődjét mutatja, hiszen a halmazállapotok vagy a sók ismerete mindenki számára közérthető kellene, hogy legyen. Mint sejteni lehetett, a brómcián elhelyezésével kapcsolatba hozott feltételezett károkozás rémhírnek bizonyult [22].

enciklopédia elektronikus kiadása (e-EROS) [24] meglehetősen kevés és régi információt tartalmaz a brómciánról. A szerkesztővel felvéve a kapcsolatot, felajánlottam, hogy szívesen frissíteném ebben az enciklopédiában a brómciánról írt szócikket, amit ő örömmel el is fogadott. Ha valaki néhány hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy a fenti kórház privatizációját kísérő botrány egyik mellékterméke az e-EROS általam írt szócikke lesz, valószínűleg magam sem hiszem el... Néha vannak az életben kellemes meglepetések és az ismeretterjesztésnek a kutatásra kifejtett jótékony hatását most saját magam is megtapasztalhattam.

4. A "B₁₇-vitamin".

A népszerű internetes böngészőkbe a „vitamin b17” keresőkifejezést beírva sok tízezer találatot fogunk kapni (pl. Yahoo: 227.000, Google: 65.600; 2008. július 7), köztük számos magyar nyelvűt is. A legnépszerűbb magyar oldalakon (http://www.vitaminkiraly.hu/, http://www.b-17.hu/, http://www.s-barackmag.hu/) hosszasan olvashatunk ennek az anyagnak a csodás, rákgyógyításban megmutatkozó hatásáról. Ugyanakkor a „B₁₇-vitamin”-t (más néven laetrile) az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Rákkutató Intézetében több, mint 20 állati daganatmodellben és embereken is megvizsgálták és semmilyen jótékony hatást nem tapasztaltak, viszont mellékhatásként a cianidmérgezésnek megfelelő tüneteket írták le [25]. Mi is ez a csodaszer? A 2. ábrán látható az említett anyagok szerkezete (a „B₁₇-vitamin”/laetrile hívei mindkét anyagra használják ezt a kifejezést). A csonthéjas gyümölcsök magvában (pl. barackmag, keserűmandula) előforduló amigdalin és a „B₁₇-vitamin”/laetrile egyaránt a cianogén glikozidok közé tartoznak, glikozidáz enzimek hatására a megfelelő monoszacharidokra és mandulasavnitrilre bomlanak, a mandulasavnitril pedig spontán módon benzaldehiddé és hidrogén-cianiddá alakul, ez utóbbinak tulajdonítható az említett „mellékhatás”. A „B₁₇-vitamin”/laetrile hívei azt állítják, hogy ez az anyag azért hat szelektíven a rákos sejtekre, mert azokban felfokozott enzimaktivitás található, ami a hatás kiváltásához szükséges. Tetszetős elmélet, de sajnos a gyakorlatban nem működik. A „B₁₇-vitamin”/laetrile esete jól példázza, hogy az emberi kiszolgáltatottság és a hiszékenység vámszedői milyen hatékony eredményt tudnak elérni [26-27]. Az ügy magyar vonatozásai kapcsán meg kell említenünk, hogy Magyarország Európai Uniós csatlakozása (2004) óta 2600 élelmiszerkiegészítő jelent meg a hazai piacon, amelyeket nem kell engedélyeztetni, csupán bejelenteni [28]. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy nálunk rendkívül népszerűek ezek a kétes hatású vagy egyenesen veszélyes készítmények [29].

5. Amikor a tudatlanság sokba kerül: egy meghiúsult beruházás története.

A Hajdú-Bihar megyei Tetétlenen 5,6 milliárd Ft-os beruházás kezdődik a budapesti Greentech Kft. jóvoltából, a településen egy akkumulátor-regeneráló üzemet építenek. Ezt az üzemet eredetileg a szintén Hajdú-Bihar megyei Vekerden tervezték megvalósítani, de a környékbeli települések (elsősorban a szomszédos Zsáka) ellenállása miatt ez meghiúsult, ezután választották Tetétlent a beruházás helyszínéül. Az épülő üzem 25.000 tonna ólomakkumulátor környezetbarát újrahasznosítását képes elvégezni (Magyarországon mintegy 21.000-22.000 tonna használt akkumulátor keletkezik évente) [30]. A cégbe közben beszállt Vekerd is, a környező polgármestereket pedig kiutaztatták egy olaszországi gyárba, ahol saját szemükkel láthatták, hogy a beruházás nem ártalmas a környezetre, de eredménytelenül. Vekerd az ország legszegényebb települései közé tartozik [31]. Nem nehéz belátni, hogy egy ilyen elmaradott környéken minden munkahelyteremtő beruházás a túlélést jelentheti az adott település számára, ám erre Vekerd esetében még várni kell [32].

6. A 2007. évi kémiai igNobel-díj esete.

"Az igNobel-díj (ignoble: angol; alantas, fölösleges, semmire sem való), a Nobel-díj paródiája... A nemzetközi tudományos élet azon szereplői részesülhetnek benne, akiknek tevékenysége értelmetlen felfedezésekhez, használhatatlan találmányokhoz, vagy egészen egyszerűen mulatságos javaslatokhoz vezetett." – olvashatjuk a magyar Wikipédiában [33]. A 2007. évi kémiai igNobel-díjat a japán Mayu Yamamoto (International Medical Center of Japan) kapta “vanillin - vanillin illatanyag és aroma - kivonásáért tehéntrágyából.” [34] Ezen a tényen sokan jót derültek idehaza és külföldön egyaránt. Alig akadt valaki, aki felhívta volna figyelmet arra, hogy itt valami baj van a díj odaítélésével és indoklásával [35]. A díjazott japán kutató egy ipari megbízást teljesített a Sekisui Chemical cég számára akkor, amikor a ligninben gazdag tehéntrágyát kémiai reakcióban (tehát nem extrakcióval) alakította át vanillinné [36]. A vanillin (3-metoxi-4-hidroxibenzaldehid) előállítása ligninből régóta ismert folyamat és hosszú ideig ezt használták a szintetikus vanillin gyártására, nagyrészt a papírgyártás melléktermékeként keletkező szulfitlúg feldolgozásával [37]. Úgy tűnik, a rendkívül nagy népsűrűségű Japán egyik környezetvédelmi problémája megoldására tett kísérletét ezúttal nem sikerült megértetni a nemzetközi közvéleménnyel és a sajtóval.

7. A REACH-szabályozás háttere.

8. A Magyar Kémikusok Egyesülete megújult honlapja [42].

Az MKE nemrég megújult honlapja számos olyan újdonságot tartalmaz, amelyek korábban nem voltak jelen. Az új rovatok (Hírek, aktualitások; A kémia világa; Fórum; Szakértők; Sajtószolgálat) mind azt szolgálják, hogy a kémiáról kialakult képet jobban árnyalhassuk és kedvezőbbé tegyük olyan szolgáltatások bemutatásával, amelyek mind az érdeklődő közvélemény, mind a sajtó számára hasznos forrásul szolgálhatnak. Ezeknek a rovatoknak a tartalma jelenleg még nagyon egyenetlenül van feltöltve és csak a kezdeti lépésnek tekinthető a fent vázolt cél elérése érdekében. Ennek kiteljesítése az Egyesület tagjaira és más érdeklődő kémikusra vár és ezúton is mindenkit arra biztatok, hogy a munkájával segítse ezt megvalósítani. Senki más nem fogja elvégezni ezt a feladatot helyettünk: ez a honlap annyira lesz jó, amennyire mi azzá tesszük.

9. Kutatók éjszakája.

A Kutatók Éjszakája az Európai Bizottság támogatásával megvalósuló, egész napos fesztivál-jellegű eseménysorozat szeptember végén [43], melynek célja a kutatói életpálya és a tudomány népszerűsítése elsősorban a 10-18 éves diákok körében (de idősebbek és fiatalabbak között is), valamint a tudományos eredmények népszerűsítése és a tudomány közelítése a társadalomhoz. Idén kerül negyedszerre megrendezésre, az ez évi rendezvények is számos meglepetést tartalmaznak [44]. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy megfelelően szervezett programokkal nagy tömegeket lehet megmozgatni és az érdeklődő közönség nagyon lelkesen vesz részt ezekben. A Kutatók Éjszakájából nőtt ki az ELTE Kémiai Intézet: Alkímia ma. Az anyagról mai szemmel, a régiek megszállottságával c. előadássorozata, amely kéthetente mutat be egy-egy érdekes témát ill. kísérleteket [45].

10. A technológia mérföldkövei kémikus szemmel c. vándorkiállítás.

Az Amerikai Kémiai Társaságban Pavláth Attila elnöksége alatt, 2001-ben bemutatott tablókiállítást Rideg Nóra és Németh Veronika (SZTE Fizikai Kémiai Tanszék) adaptálta magyar nyelvre, amely vándorkiállításként tekinthető meg [46]. A kiállítás témái magukban foglalják az energiaszolgáltatást, a kommunikációt, az orvostudományt, a mezőgazdaságot és az élelmiszerbiztonságot. A vándorkiállítás 2007 novembere óta Szegedtől Sopronig bejárta/bejárja az országot. További igényeket az MKE titkárságán lehet bejelenteni (Androsits Beáta, tel.: 06-1-201 6883, e-mail: Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. ).

Végül egy idézettel szeretném zárni a mondandómat, ami alátámasztja az ügyben megmutatkozó személyes érintettségemet és talán többet jelent egy csattanós befejezésnél: “Azért népszerűsítek, hogy jobban megértsem azt, amit népszerűsítek.” (Michel Crozon) [2].

IRODALOM