Gyorsjelentés az OKNT-bizottság nyilvános vitájáról

 

A Fazekas Mihály Gimnáziumban 2008. november 5-én a természettudományos közoktatás helyzetével és megjavítási lehetőségeivel foglalkozó nyilvános vita nagyszámú érdeklődő igen aktív részvételével zajlott le. Az OKNT-bizottság által készített és a nyilvános vita alapját képező HELYZETELEMZÉS és JAVASLATOK anyagokhoz (elérhetők a www.phy.bme.hu/~termtud/ honlapon) még 2008. november 7-ig írásban is lehet véleményt, javaslatokat küldeni a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre. A vitanap legfontosabb megállapításai:

  • Az OKNT-bizottság anyagában a „szakoktatás” terület is szerepeljen legalább a problémafelvetés szintjén, mert a versenyszféra szerint ez jelenleg komoly problémát okozó fontos része a közoktatásnak.
  • Állítsák vissza az „osztatlan ötéves tanárképzés” korábbi rendszerét a jelenlegi bolognai szisztémáról, mert például a fizika és a kémia szakos tanárok esetében a jelentkezők számának drasztikus visszaesése nehezen visszafordítható tanárhiányhoz vezet.
  • Az integrált szemléletű oktatás nem egyenlő az integrált természettudomány tantárggyal, továbbá a természettudományos tananyag tartalma és nyelvezete igazodjon a korosztályi képességekhez.
  • Nagyobb figyelmet kell fordítani a természettudományok oktatásának társadalmi elfogadtatására és az ezzel kapcsolatos kommunikációra.
  • Az OKNT-bizottság javaslatai tudatosan a kritikus és megvalósítható változtatásokra hívják fel a figyelmet, de nem céljuk a teljes oktatási rendszer (óvodától-egyetemig történő) teljes átalakítása”

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top