JELÖLÉSEK EGYESÜLETI ELISMERÉSEKRE – 2011

Hagyományosan az MKE éves rendes Küldöttközgyűlésén kerül sor egyesületi elismerések átadására. Az MKE Alapszabálya IV. 7.§ (2) bekezdése szerint: „Egyesületi elismerésre vonatkozó javaslatot tehet a szakosztály (ezen belül szakcsoport), a területi szervezet, vagy a munkahelyi csoport vezetője a szervezet Vezetőségének javaslata alapján, valamint az Egyesületnek (az alapszabály) 20.§ (1) bekezdésében felsorolt bármely vezető tisztségviselője”. Utóbbiak az elnök, az alelnökök, a főtitkár, a főtitkárhelyettesek, az Intézőbizottság tagjai, a Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai, az Etikai Bizottság elnöke és tagjai, valamint az ügyvezető igazgató.

Jelölés az MKE Díjszabályzat 2. melléklete szerinti JAVASLATI LAP kitöltésével tehető, amely utóbbi letölthető az MKE honlap www.mke.org.hu „Díjak díjazottak>Díjszabályzat>MKE Díjszabályzat 2. melléklet” menüből.

Javaslatok a következő elismerésekre tehetők: 
  • Than Károly Emlékéremre, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki az egyesületi élet fejlesztésében több éven át kiemelkedő tevékenységet fejtett ki.
  • Pfeifer Ignác Emlékéremre, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki a vegyiparban (beleértve a gyógyszeripart) hosszú ideig (minimum 20 év) példamutató és eredményekben gazdag munkájával valamely iparág, vállalat, vagy vezetése alatt álló részleg fejlődését számottevően elősegítette.
  • Preisich Miklós Díjra, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki az egyesületi életben és a vegyiparban (beleértve a gyógyszeripart) hosszú évekig kiemelkedő tevékenységet folytatott.
  • Kiváló Egyesületi Munkáért Oklevélre, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki kiemelkedő társadalmi munkát végez az egyesületben és minimum 5 éve (megszakításmentesen) tag.
  • Wartha Vince Emlékéremre, olyan MKE tagra vonatkozóan, aki írásos pályázattal bizonyítja, hogy a vegyészmérnöki alkotás terén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki. A pályázatot több MKE tagból álló csoport is benyújthatja. A pályázati feltételek a www.mke.org.hu honlapon olvashatók.
A jelölések beküldési határideje: 2011. március 31.

A kitöltött JAVASLATI LAP, illetve a Wartha Vince Emlékéremre történő jelölés pályázata beküldhető:

  • Elektronikusan, E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
  • Faxon: 06 1 201 8056
  • Levélben: Magyar Kémikusok Egyesülete (1015 Budapest, Hattyú utca 16. II/8.) címre, ahol egyébként személyesen is leadható a jelölés/jelölések.

Az MKE tagsággal kapcsolatban felvilágosítással tud szolgálni Süli Erika (MKE Titkárság), Telefon: 06 1 201 6883, E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Magyar Kémikusok Egyesülete

Letölthető változat (PDF) Wartha pályázat (PDF)

WARTHA VINCE EMLÉKÉREM
(ELISMERÉSRE JELÖLÉS ÉS A PÁLYÁZAT VÁZLATA)

Wartha Vince Emlékérem egyesületi elismerésre, olyan MKE tag javasolható, aki írásos pályázattal bizonyítja, hogy a vegyészmérnöki alkotás terén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki. A pályázatot több MKE tagból álló csoport is benyújthatja.

Jelöléseket évente egyszer, az alábbiakban található vázlat szerinti pályázat benyújtásával lehet tenni. A pályázat terjedelme maximum öt A4-es gépelt oldal, amelyből a nyertes pályázó 2 gépelt oldal terjedelmű összefoglalót készít a Magyar Kémikusok Lapjában történő megjelentetés számára.

Az elismerésre jelölésre benyújtott pályázatokat az MKE Műszaki-Tudományos Bizottsága bírálja el. A javaslat alapjául szolgáló tevékenységet a megvalósító vállalkozás részéről is kérjük alátámasztani, amikor a javaslattevő nem a megvalósító is.

A pályázatok kezelése bizalmas. Az MKE Műszaki-Tudományos Bizottsága a javaslat benyújtása után nem kér kiegészítő információt a pályázótól és értékelését csak az MKE Intézőbizottságának indokolja. A díj odaítélése az MKE Díjszabályzat szerint történik.
Az elismerés átadására az MKE éves rendes Küldöttközgyűlésén kerül sor, ahol a nyertes pályázó egy tömör (max. 15 perc) előadásban ismertetheti a munkát, amivel a díjat kiérdemelte.

A pályázat vázlata

1. A pályázó(k) neve(i)
2. A pályázó(k) születési éve, anyja neve
3. A pályázó(k) legmagasabb iskolai végzettsége (szakmai képesítése)
4. A pályázó(k) munkahely
5. A pályázó(k) beosztása
6. a pályázó(k) MKE tagsági viszony és tagságának kelte
7. A pályázati téma elnevezése és rövid műszaki leírása
8. Az üzemi megvalósítás éve
9. A pályázó(k) adott ügyben kifejtett vegyészmérnöki munkájának rövid leírása
10. A pályázó(k) adott ügyben kifejtett piacszerző és gazdasági tevékenysége
11. A pályázó(k) adott témát érintő közleményei, szabadalmai
12. Az üzem névleges és tényleges kapacitása
13. A fejlesztés adózás előtti nyeresége a teljes felfutás évében és a K+F ráfordítás nagysága
14. A Magyar Kémikusok Lapjában történő megjelentetésre a munka rövid összefoglalása.

Dátum:

A javaslattevő aláírása

Wartha pályázat - céges (PDF)

F E L H I V Á S

Tisztelt Cég/Intézmény Vezető!

A Magyar Kémikusok Egyesülete ebben az évben is meghirdeti a Wartha Vince Emlékérem egyesületi elismerésre vonatkozó pályázatot, amelyre olyan MKE tag javasolható, aki írásos pályázattal bizonyítja, hogy a vegyészmérnöki alkotás terén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki. A pályázatot több MKE tagból álló csoport is benyújthatja.

A pályázat terjedelme max. öt A4-es gépelt oldal, amelyből a nyertes pályázó 2 gépelt oldal terjedelmű összefoglalót készít a Magyar Kémikusok Lapjában történő megjelenés számára.

A benyújtott pályázatokat az MKE Műszaki-Tudományos Bizottsága bírálja el. A javaslat alapjául szolgáló tevékenységet a megvalósító vállalkozás részéről is kérjük alátámasztani, amikor a javaslattevő nem a megvalósító is. A pályázatok kezelése bizalmas. Az MKE

Műszaki-Tudományos Bizottsága a javaslat benyújtása után nem kér kiegészítő információt a pályázótól és értékelését csak az MKE Intézőbizottságának indokolja.

A pályázat beadási határideje: 2011. március 31.
Beküldés: e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Postai cím: Magyar Kémikusok Egyesülete, 1015 Budapest, Hattyú utca 16. II/8.

Az elismerés átadására az MKE éves rendes Küldöttközgyűlésén kerül sor, ahol a nyertes pályázó egy tömör (max. 15 perc) előadásban ismertetheti a munkát.

A pályázat vázlata

1. A pályázó(k) neve(i)
2. A pályázó(k) születési éve, anyja neve
3. A pályázó(k) legmagasabb iskolai végzettsége (szakmai képesítése)
4. A pályázó(k) munkahely
5. A pályázó(k) beosztása
6. a pályázó(k) MKE tagsági viszony és tagságának kelte
7. A pályázati téma elnevezése és rövid műszaki leírása
8. Az üzemi megvalósítás éve
9. A pályázó(k) adott ügyben kifejtett vegyészmérnöki munkájának rövid leírása
10. A pályázó(k) adott ügyben kifejtett piacszerző és gazdasági tevékenysége
11. A pályázó(k) adott témát érintő közleményei, szabadalmai
12. Az üzem névleges és tényleges kapacitása
13. A fejlesztés adózás előtti nyeresége a teljes felfutás évében és a K+F ráfordítás nagysága
14. A Magyar Kémikusok Lapjában történő megjelentetésre a munka rövid összefoglalása.

Dátum:

A javaslattevő aláírása


Kérjük, hogy munkatársai körében ösztönözze és támogassa a pályázat benyújtását.

Budapest, 2011. február

Magyar Kémikusok Egyesülete

 

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top