IX. Nemzetközi Kémikus Diákszimpózium

 

2015. április 10-12 Bonhád
Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium


Szervezők: Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kara Kémia Intézete és a Magyar Kémikusok Egyesülete


A rendezvényre közel 130 – határokon innen és túlról egyaránt érkező – diák és pedagógus érkezett. 40 előadás hangzott el 5 szekcióban.

Az egyes szekciók legkiemelkedőbb előadásai újból bemutatásra kerültek a rendezvénynek otthont adó intézmény dísztermében, mint plenáris előadások:

Biokémia szekció: (elnök: Androsits Beáta, a Magyar Kémikusok Egyesületének ügyvezető igazgatója): Lengyel Anna és Petrut Henrietta, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum tanulóinak „Az antocianinok adszorpciója és deszorpciója hidroxiapatitra” valamint Nagy Ferenc István, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium diákja „A magnézium szerepe idegsejtjeink működésében”.

Az Alkalmazott és szervetlen kémia szekció (elnök: Prof. Dr. Kilár Ferenc, a PTE Analitikai és Környezeti Kémia Tanszékének tanára) Fröhlich Roland, a Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium növendéke „Az alumínium felületkezelése”

Szerves kémia szekció: (elnök: Dr. Riedel Miklós, az ELTE Kémiai Intézet tudományos főmunkatársa) Kozma Orsolya Réka és Vitályos Tamás, a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium tanulói „Élelmiszerek hamisítása”

Analitikai és fizikai kémia szekció: (elnök: Dr. Sipos Pál, az SZTE Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének tanára) Sághy Péter, a dunaszerdahelyi Magyar Tanítási Nyelvű Magángimnázium diákja „Hogyan befolyásolja a hidrogén-híd kötés a biantril származékok fotofizikáját?”és Kiss Tímea, az egri Neumann János Középiskola és Kollégium tanulója „Táplálkozás kockázatnövelő hatásának vizsgálata egyes civilizációs betegségek kialakulásában”

Környezeti kémia szekció: (elnök: Dr. Siposné Musza Katalin, az ATI-KTF osztályvezetője) Lecsek Nadin és Orbán Brigitta, a Soproni Széchenyi István Gimnázium növendékei „Mustármag gyökérnövekedésének gátlása különböző háztartási tisztítószerek hatására”

Kimagasló tehetséggondozó munkáért két különdíj került átadásra:
Budapest VI. Kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium az EGIS Zrt
Kiss Szilvia, dunaszerdahelyi tanárnő pedig a MOL Nyrt különdíját kapta.

A hétvége során a szimpóziumra érkező diákok látogatást tettek a Paksi Atomerőműben, a szombati délután folyamán pedig megtekinthették dr. Róka András, az ELTE Kémiai Intézet főiskolai docensének „Az elektronok színháza” című előadását.

Köszönjük Nagy István, a Bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és Kollégium kémiatanárának lelkiismeretes, fáradhatatlan szervezői munkáját


Köszönetet mondunk a rendezvény támogatóinak:

A rendezvény főtámogatója:

Potápi Árpád – nemzetpolitikáért felelős államtitkár

Támogatók:

  • TARR Kft
  • Magyarországi Evangélikus Egyház
  • Pécsi Tudományegyetem
  • MOL Nyrt
  • Egis Gyógyszergyár Zrt.
  • Richter Gedeon Nyrt.
  • Rotary Club Szekszárd
  • Aktivit Kft.
  • Völgységi Múzeum
  • Eszterbauer Borház
  • Vesztergombi Pince
  • Heimann Pincészet
  • Fritz Pincészet
  • Ezer és Társa Bt.
  • SMS Pipe – Fitter Épületgépészeti Kft.
  • Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft.
  • Bonyhád Város Önkormányzata
  • Illatos Virág Kft.
  • György Kft.
  • Szignó Bt.
  • Lovasi Festékbolt
  • Ágnes Kft.

További fotók az MKE Facebook-oldalán!

 

 WP 20150410 13 41 11 Pro

WP 20150411 14 10 43 Pro

WP 20150411 14 23 37 Pro

WP 20150411 14 37 15 Pro

WP 20150411 14 53 24 Pro

WP 20150411 15 12 10 Pro

WP 20150411 15 18 12 Pro

WP 20150411 15 30 40 Pro

WP 20150411 15 42 00 Pro

WP 20150411 16 25 59 Pro

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top