Murányi Zoltán

 

Murányi ZoltánMurányi Zoltán

1990-ben szereztem matematika-kémia szakos középiskolai tanári diplomát a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Karán jó minősítéssel. Végzősként az 1989/90-es tanévben a debreceni Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolában tanítottam teljes állásban matematikát, kémiát és termeléstechnológiákat. 1990. augusztus 1. óta vagyok az Eszterházy Károly Főiskola Kémia Tanszékének oktatója. 1995-ben vehettem át a KLTE TTK-n szerzett műszeres és környezetvédelmi analitikus szakvegyész kitüntetéses diplomát. Ugyanebben az évben ugyanitt dr. univ. fokozatot szereztem cum laude minősítéssel, majd 2003-ban a Debreceni Egyetemen PhD. fokozatot szereztem summa cum laude minősítéssel. Mindkét disszertációm témája a boranalízis, közelebbről a borok fémtartalmának vizsgálata volt. 2004-ben a „Képzők képzése” programban multiplikátor tanúsítványt szereztem, ami az emelt szintű érettségi vizsgáztatók képzésére és vizsgáztatásra jogosít.

Oktatási, oktatásfejlesztési tevékenység:
Részt vettem a Bortechnológus felsőoktatási szakképzés, a Kémia BSc., valamint a Kémiatanár MA tantárgyi programok kidolgozásában, sikeres akkreditálásában. Irányításommal készült a Fogyasztóvédelmi szakasszisztens felsőoktatási szakképzés programja.

A kémia BSc., valamint a Fogyasztóvédelmi elemző szakirányú továbbképzés szakfelelőse vagyok.
Tantárgyfelelősként, illetve oktatóként részt veszek Kémiatanár MA, a Geográfus MSc, a Kémia BSc., a Környezettan BSc., képzési programok megvalósításában, továbbá témavezetőként a Neveléstudományi Doktori Iskola Környezeti nevelés és tudatformálás című programjában.

2011 óta az Oktatási Hivatal felkérésére tankönyvvé nyilvánítási szakmai szakértőként működök.

Részt veszek a „Varázstorony” arculatának kialakításában, a múzeumpedagógiai programok kidolgozásában és a rendhagyó órák lebonyolításában. Évente mintegy 30-40 kísérleti bemutatót tartok általános- és középiskolás tanulói csoportoknak. Ezen előadások célja részben a diákok tudásának bővítése, de főként a motiváció. Hasonlóan motivációs illetve tudományos ismeretterjesztő célzattal – nem kémia szakos – főiskolai hallgatóknak is tartok hasonló bemutatókat a Nagy világ kis csodái című tárgy keretében heti egy órában.

Hét jegyzet megírásában vettem részt, tucatnyi elektronikus oktatási segédanyagot készítettem.

Közéleti tevékenység:
1997-2000 között tagja voltam a Főiskolai Tanácsnak. Részt vettem a Főiskola Tanulmányi és vizsgaszabályzatának kidolgozásában, tagja voltam a Képzésfejlesztési Bizottságnak. Jelenleg a Természettudományi Főiskolai Kar Tanácsában dolgozom, a Képzésfejlesztési Bizottság elnökeként. 2014-ben két éves időtartamra OTDK vegyészeti szakmai bizottság elnökévé választottak.

Több főiskolai illetve kari szintű pályázat megírásában, lebonyolításában vettem/veszek részt. (HEFOP 3.3 UNICAF alprogram intézményi koordinátor, „Borkultusz” szakmai vezető, TÁMOP 4.2.3. projektmenedzser, Természettudás Főiskolája, Joint Master programok résztvevője, az EGERFOOD nyertes pályázatai – kidolgozás, megvalósítás közreműködője)

2009-ben kaptam megbízást a Kémia (jelenleg Kémiai és Élelmiszerkémiai) Tanszék vezetésére. A Tanszék fő profilja a tudományos ismeretterjesztés, a tehetséggondozás lett, melynek eredményei az utóbbi időszakban kézzelfoghatóvá váltak.

A Magyar Kémikusok Egyesületének több mint húsz éve vagyok tagja, ez idő alatt rendszeresen részt vettem a Heves megyei Csoport munkájában, ismeretterjesztő rendezvények szervezésében, lebonyolításában. Rendszeres előadója, kísérletezője voltam a Kémiatanári Konferenciáknak, a „kémia éve” alkalmából több országos rendezvény szervezésében, lebonyolításában is aktív részt vállaltam (rekordkísérlet, Chemgeneration, Teen-Lab, kísérleti bemutatók, tehetséggondozó tábor, stb.) Intézményem tíz éve ad otthont folyamatosan a Hevesy György Kémiaversenynek, melynek szervezésében, lebonyolításában együttműködünk az MKE-vel. Ez évben újra Egerben szerveződik a tehetséggondozó tábor, a fény jegyében.

Kutatási tevékenység:
2006-ban kaptam megbízást az EGERFOOD Regionális Egyetemi Tudásközpont Élelmiszertechnikai és méréstechnikai kutatási programjának vezetésére. Itt legfontosabb feladataim – a csoport munkájának irányítása mellett – a biológiai hozzáférhetőség modelljeinek fejlesztése, alkalmazása különféle rendszerekre; bioaktív hatóanyagok kivonásának optimálása, alkalmazhatóságuk vizsgálata; funkcionális élelmiszerek fejlesztése, vizsgálata voltak.

Másik területem a kémiatanítás módszertana, a motivációs kísérletezés módszerei, attitűd-formáló hatása.
Kutatásaim eddigi eredményeit 48 publikációban, (melyekre eddig több mint ötven független hivatkozás történt) illetve 44 nemzetközi szakmai konferencia előadásban ill. poszteren és 37 hazai szakmai fórumon tartott előadásban mutattam be. Egy szabadalmam van.

Eddig közel száz szakdolgozat (közülük több a Veszprémi Egyetemen, illetve a Debreceni Egyetemen készült), 11 TDK dolgozat, témavezetője, 5 KUTDIÁK dolgozat mentora voltam ezek közül egy első díjas, egy nagydíjas, kettő különdíjas, jelenleg egy PhD. dolgozat társ témavezetője vagyok.

Kitüntetések:
2002-ben „Eszterházy Károly-emlékérem”,
2005-ben az MTA MAB által adományozott az „Év Fiatal Kutatója” díj,
2008-ban Kiss Péter díj,
2009-ben Hevesy György Emlékérem
2010-ben Színpadon a természettudomány – Fődíj,
2011-ben „A Magyar Felsőoktatásért” emlékérem
              „Fogyasztóvédelemért” emlékérem
2012-ben a Magyar Kémikusok Egyesülete által adományozott „Kiváló Egyesületi Munkáért” Oklevél

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top