MKE-logo

Magyar Kémikusok Egyesülete

Alapítva 1907-ben

MKE Facebook page

Ifj. Szántay Csaba

 

Szántay CsabaIfj. Szántay Csaba

Ifj. Szántay Csaba 1982-ben szerzett vegyészmérnöki diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Vegyészmérnöki Karának Szerves és Biológiai vegyipari szakán; ezt követően a Richter Gedeon kihelyezett kutatójaként a BME Általános és Analitikai Kémiai Tanszékére került, ahol mágneses magrezonancia (NMR) spektroszkópiával foglalkozott, amely témakörből 1986-ban egyetemi doktori címet szerzett. NMR spektroszkópiai kutatásait 1988-1989 között a Leeds-i Egyetem Szerves Kémiai Tanszéken folytatta. Hazatérését követően 1989-ben került a Richter Gedeon Szerkezetkutatási osztályára, melynek vezetésével 1994-ben bízták meg. Ebben a szerepben küldetésének tekintette, hogy az osztály nemcsak mint ipari nagyműszeres (NMR, MS, IR) analitikai szolgáltató egység legyen kiváló, hanem (az ipari publikációs nehézségek ellenére) a nemzetközi tudományos életben mértékadónak számító tudományos műhellyé is váljon, továbbá, hogy aktív munka- és oktatási kapcsolatokat építsen ki számos hazai egyetemmel. Fő kutatási területe az NMR spektroszkópia fizikai/matematikai elmélete, valamint az NMR alkalmazása a szerkezetkutatásban; újabban e területek kognitív pszichológiai összefüggéseinek elemzésével is foglalkozik. Kutatásai eredményeképpen 1991-ben kandidátusi címet szerzett, 2000-ben pedig az MTA doktora címet nyerte el. 2002-ben a BME-n habilitált, majd 2003-ban ugyanott egyetemi magántanári kinevezést kapott. Aktív oktató munkát folytat a BME-n. A Kutató Diákok Országos Szövetségének egyik mentora. Oktató-kutató munkája mellett aktív hazai és nemzetközi tudomány-szervezői tevékenységet is folytat. A BME Vegyészmérnöki Kar Oláh Görgy Doktori Iskola törzstagja, az Egyetemi Habilitációs Bizottság és Doktori Tanács tagja, az ELTE Természettudományi Doktori Tanács tagja, az MTA Analitikai és Környezeti Kémiai Tudományos Bizottság elnöke, az MTA NMR Munkabizottság volt elnöke, az MTA Kémiai Doktori Bizottság tagja. Tudományos munkásságáért 2005-ben elnyerte az MTA Akadémiai Díját. Az MKE alelnöke, az MKE Richter munkahelyi csoportjának volt elnöke, az MKE Oktatási Bizottságának tagja, az MKE Analitikai Szakosztály tagja, az MKE NMR Szakcsoport elnöke. A 2008-ban indult Magnetic Moments in Central Europe című közép-európai NMR konferencia sorozat egyik alapítója és tudományos bizottságának tagja (ebben a szerepkörben az MMCE 2017 fő szervezője volt Budapesten). Az MKE-ben betöltött tevékenységéért 2011-ben Preisich Miklós Díjat kapott. A Concepts in Magnetic Resonance, az Analytical and Bioanalytical Chemistry, a Current Analytical Chemistry, valamint a Magyar Kémikusok Lapja szerkesztőbizottságának a tagja. A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémiaoktatásért elnöke. A Richter Innovatív Tudásalap és Archívum (RITA) intézményének megalapítója. Ezidáig mintegy 150 eredeti, többnyire külföldi szakfolyóiratban, illetve könyvként publikált tudományos közleménye jelent meg. „Hobbi”: kutya kiképzés.

 

 

Hirdetés

CHEMGENERATION.COM

EuChemS Newsletter

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

HAS SCS

Go to top