Tóth Ágota

 

Toth AgotaTóth Ágota

1967-ben születtem Szegeden és 1990-ben végeztem okleveles vegyészként a szegedi József Attila Tudományegyetemen. 1994-ben kaptam PhD fokozatot a West Virginia University-n (USA). 1995-ben tértem vissza a Szegedi Tudományegyetemre (akkor József Attila Tudományegyetem), mely azóta is a munkahelyem. A ranglétrát végigjárva jelenleg a Fizikai Kémiai és Anyagtudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanáraként dolgozom. 2010-ben MTA doktora címet szereztem és a Szegedi Tudományegyetemen habilitáltam kémiatudományból 2013-ban. 2018 óta a SZTE Kémia Doktori Iskolájának vagyok a vezetője.

Főleg kémia alapszakos és vegyész mesterszakos hallgatóknak oktatok általános, illetve fizikai kémiát. Kutatási területem a fizikai kémiához kapcsolódó nemlineáris dinamika. Közel 80 nemzetközi tudományos közleményem összesített hatástényezője több, mint 270. A tudományos munkához szükséges forrásokat hazai és Európai Unióbeli kutatási pályázatok biztosítják. Témavezetésemmel 20 diplomadolgozat, 10 szakdolgozat született és 8 fő szerzett doktori fokozatot.

A Magyar Kémikusok Egyesületének 1999 óta vagyok tagja. 2004 óta segítem a kémikus közösséget a Nemzetközi Kapcsolatok Bizottságának tagjaként. 2008 és 2018 között az egyesület EuCheMS hírösszekötője voltam.

Honlap: http://www.staff.u-szeged.hu/~atoth/indexh.html

 

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Newsletter

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top