MKE-logo

Magyar Kémikusok Egyesülete

Alapítva 1907-ben

MKE Facebook page

 

Fabinyi Rudolf

fabinyi.jpg

 

Fabinyi Rudolf (1849-1920) egyetemi tanulmányait a budapesti tudományegyetemen végezte, ahol Vegytan-természettanból tanári oklevelet szerzett és bölcselet-doktorrá avatták, majd a szerves kémiából magántanárrá habilitálták. Külföldi tanulmányútjain Wislicenus, Bayer és Bunsen mellett dolgozott. Hazatérve 1878-ban kinevezték a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elméleti és gyakorlati vegytan nyilvános rendes tanárának. ő szerkesztette az első magyar nyelvű kémiai folyóiratot. a Vegytani Lapokat (1882-1889). A magyar szerves kémia úttörőjeként különösen az azaron típusú vegyületekkel foglalkozott: a róla elnevezett Fabinyi-féle szalicilaldehid-reakciót hosszú ideig használták a gyakorlatban is. A katedrán 41 éven át vegyészhallgatók generációit nevelte. A Magyar Tudományos Akadémia levelező- (1891), majd rendes (1915) tagjának választotta. A kolozsvári egyetemnek több ízben rektora, illetve dékánja volt. Számos szakmai és társadalmi egyesület vezetésében vett részt.

A kérdésre, hogy az V. ker. Polgári Kör helyiségeiben (ma Akadémia u. 3. sz. műemlék épület, építette Hild József 1867-ben) összegyűlt vegyészek miért választották elnöknek Fabinyi Rudolf professzort, arra Széki Tibor szavait idézzük: „Az az általánosan elismert buzgóság, mely Fabinyit jellemezte s mellyel minden egyesületet és társulatot, melynek aktív tagja volt, fellendített s az a nagy tisztelet, mely minden oldalról körülvette, indította az 1907-ben megalakult Magyar Chemikusok Egyesületének tagjait arra, hogy elnökéül Fabinyi Rudolfot válassza meg”.

 

Hirdetés

CHEMGENERATION.COM

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

HAS SCS

Go to top