Magyar Kémia Oktatásért Díj (2013)

 

A Richter Gedeon Alapítvány a Magyar Kémia Oktatásért kuratóriuma már 15. alkalommal részesít elismerésben közoktatásban dolgozó kémiatanárokat.

IMG 4225

Az idei díjazottak a képen balról jobbra látható sorrendben:

Fenyvesi Mária (Kastélydombi Általános Iskola, Budapest)
Dr. Nagy Mária (Leöwey Klára Gimnázium, Pécs)
Pogányné Balázs Zsuzsanna (Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok)
Baranyiné C. Veress Anna (Petrik Lajos Környezetvédelmi és Informatikai Szakközépiskola, Budapest)

A hagyományosan a Magyar Tudományos Akadémián megtartott díjátadó ünnepségen Dr. Pellioniszné Dr. Paróczai Margit a Richter Gedeon Nyrt. emberierőforrás igazgatója kihangsúlyozta, hogy olyan pedagógusok kapják a díjat, akik nem csak a kémikus utánpótlás nevelésében teljesítenek kiemelkedően és igyekeznek a tudomány szépségét, a tudás értékét átadni, hanem mindeközben becsületre, szépre és jóra nevelik a jövő nemzedékét.
A díj alapításának 15. évfordulójára tekintettel a korábbi díjazottak is meghívást kaptak az eseményre így lehetőség adódott egy díjazottak csoportkép készítésére.

IMG 4222

A Magyar Kémikusok Egyesülete ezúton is gratulál a kitüntetetteknek, valamint a kémiatanárok és a kémikus társadalom nevében köszöni a Richter Gedeon Nyrt. mecénási tevékenységét.

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top