MKE-logo

Magyar Kémikusok Egyesülete

Alapítva 1907-ben

MKE Facebook page

 

Than Károly

 

than.jpgThan Károly (Óbecse, 1834 - Budapest, 1908) hosszú élete során meghatározó szerepet játszott a magyar tudományos közéletben és hosszú időre még a kémia hazai fejlődésének útját is megszabta. Még középiskolás korban részt vett a magyar szabadságharcban, majd onnan hazatérve, patikussegédi állásokat vállalt. Közben sikerült leérettségiznie, majd ösztöndíjjal Bécsben végezte egyetemi tanulmányait. Szintén ösztöndíjjal Heidelbergbe került, ahol Bunsen intézetében dolgozott. Hazatérve, megpályázta és elnyerte a pesti Tudományegyetem kémiai tanszékének professzori állását. Ebben a minőségében 1872-re megépíttette a Tudományegyetem új és akkor igen korszerűnek számító kémiai épületét, amely az Egyetem kertjében ma is áll (VIII., Puskin utca 13.). A kémiának majdnem minden ágát művelte és maradandót alkotott benne. Közéleti tevékenysége során volt a Tudományegyetem rektora, a Természettudományi Társulat alelnöke és elnöke, szerepe volt a Magyar Chemiai Folyóirat létrejöttében. Tagja volt a Magyar Tudományos Akadémiának, később a Főrendiháznak is.

Hirdetés

CHEMGENERATION.COM

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

HAS SCS

Go to top