Várnagy KatalinVárnagy Katalin

Várnagy Katalin 1985-ben végzett kitüntetéses diplomával a Kossuth Lajos Tudományegyetem (jelenlegi Debreceni Egyetem) matematika-kémia szakán. Végzése után, 1985. augusztus 1-től a KLTE Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékén dolgozott tudományos segédmunkatársként, 1992. július 1-től tudományos munkatársként. 2000. július 1-től pedig a Debreceni Egyetem egyetemi docensévé neveztek ki. Kutatási területe a különböző enzimek, illetve neurodegeneratív betegségekben szerepet játszó fehérjék fémkötőhelyét modellező peptidek fémkomplexeinek egyensúlyi és szerkezeti vizsgálata.

Eddigi munkássága eredményeiből közel 70 közlemény jelent meg, számos tudományos pályázat résztvevője, illetve témavezetője volt, és több kutatói ösztöndíjat     (MTA Bolyai Ösztöndíja, Széchenyi Ösztöndíj) elnyert.

Az elmúlt közel 30 évben a tudományos munka mellett tanszéki, illetve intézeti tanulmányi felelősként tevékenyen részt vesz a különböző tantervek kidolgozásában és az oktatás szervezési munkákban, hallgatói tanácsadóként pedig a hallgatók mindennapi életében, tanulmányaiban nyújt aktívan segítséget.

Ugyancsak részt vett és részt vesz az egyetemi és tudományos közéletben is, 10 éven keresztül a TTK Diákjóléti Bizottságának tanár társelnöke volt, 1996-98 közötti ciklusban tagja volt az egyetemi tanácsnak, az 1997-ben megalakult Hatvani István Szakkollégiumban a megalakulást követő két évben titkári teendőket látott le, jelenleg tagja a Kari Oktatási Bizottságnak.

1986-1995 az MKE Komplexkémiai Szakcsoportjának titkára volt, 2012-től pedig az elnöki teendőket látja el. 2014 nyarán részt vett a Debrecenben szervezett MKE Varázslatos kémiatábor szervezésében. 2014. tavaszán megválasztották az MKE Oktatási Bizottsága elnökévé.

 

 

Hírek, aktualitások

Hirdetés

Rendezvénynaptár

EFMC info

The Hungarian Chemical Society is a member of The European Federation for Medicinal Chemistry (EFMC, www.efmc.info).

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top