Németh VeronikaNémeth Veronika
 
Németh Veronika a József Attila Tudományegyetemen 1983-ban szerzett biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát, majd 1996-ban a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán környezetvédelem szakos tanári diplomát.  A középiskolai tanárként töltött évek után 2001-től a Szegedi Tudományegyetemen áll alkalmazásban.  Fő feladata a kémia tantárgypedagógiai kurzusok ellátása.  2011 óta az MKE Intéző Bizottságának tagja, valamint vezetőségi tag a Csongrád megyei csoportban.

 


Az Egyesületben végzett, vagy az Egyesülethez köthető  munkái:

  1. 2007-ben tanítványával létrehozta a „Technológia mérföldkövei kémikus szemmel” című kiállítást, mely kezdetben országos vándorkiállításként működött, a későbbi években azonban több nyelvre (jelenleg 33) is lefordították.  A kiállítás a Kémia Nemzetközi Évének hivatalos párizsi megnyitóján is szerepelt 2011 januárjában.
  2. E kiállítási anyagra épült a chemgeneration.com webtermék is, mely 11 nyelven olvasható, és 2011-ben az „Év honlapja” címet is elnyerte oktatás kategóriában.
  3. A Kémia Nemzetközi Éve szegedi eseményeinek főszervezője volt 2011-ben. Egy kb. 30 fős hallgatói csapattal interaktív kísérleti foglalkozásokat vezettek (TIK, Hídi Vásár, Somogyi Könyvtár és húsz kistérségi település iskolája). Egy 1000 iskolást megmozgató közös kísérletezést bonyolítottak le a Dóm téren.
  4. 2012-ben a Kémiatanári Szakosztály Varázslatos Kémia elnevezésű középiskolai táborának szegedi szervezője volt.
  5. 2012-ben a Csongrád megyei csoport támogatásával megvalósult Szent-Györgyi Napok alkalmából kísérleti foglalkozásokat vezetett a szegedi Déri Miksa Szakközépiskolában.
  6. Az MKE és a BASF közös országos akciójában, a Chemgeneration Roadshow-ban szervezőként és programvezetőként működött. Ez a program szintén tanulói kísérletezésre épült, és Szeged 10 iskoláját érintette.
  7. Az MKE 2013-as szegedi országos kémiatanári továbbképzésének helyi szervezője volt.
  8. 2013 őszén részt vett a Csongrád megyei csoport vadasparki akciójának lebonyolításában.
  9. 2014-ben és 2015-ben az Irinyi János Országos Középiskolai Kémiaverseny döntőjének szervezőbizottsági tagja volt.

 

Hírek, aktualitások

Hirdetés

Rendezvénynaptár

EFMC info

The Hungarian Chemical Society is a member of The European Federation for Medicinal Chemistry (EFMC, www.efmc.info).

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top