Simonné Dr. Sarkadi Livia MKE elnökjelölt programja

 

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy első elnöki periódusomat 2011-ben a Kémia Nemzetközi Évében kezdhettem el és az elmúlt négy éves sikeres időszakot követően ismét jelöltként állhatok a tisztújító közgyűlés elé.

Az MKE Vezetősége a Titkárság tagjaival és a tagság támogatásával nagyon sok erőfeszítést tett az elmúlt időszakban, hogy az MKE öregbítendő értékeinek megőrzése mellett, az új kihívásoknak való megfelelés érdekében, olyan stratégiát valósítson meg, amely elősegíti és hosszútávon biztosítja az Egyesület megkerülhetetlen szerepét a kémikus társadalom képviseletében.

Alapvető tevékenységeink közül a hazai és nemzetközi konferenciák szervezését illetően rendkívül nagyszámú sikeres programot tudhatunk magunk mögött, köztük a EuCheMS (European Association of Chemical and Molecular Sciences) közgyűlését 2013-ban, amelynek a szervezet fennállása óta először volt Magyarország a házigazdája. Sikeresen folytattuk és új programokkal (pl. Chemgeneration roadshow laborgyakorlatok, Láncreakció és a Jövő Hősei versenyek) bővítettük a tehetséggondozással és szakmai utánpótlás neveléssel kapcsolatos tevékenységünket. Elmélyítettük és szélesítettük kapcsolatainkat itthon és külföldön (ACS Magyar Tagozat, Szlovák és a Román Kémikus Egyesület). Több szakmai csoportunk aktivitása felélénkült, valamint új csoportok alakultak (pl. Fiatalok Fóruma, Kémiatanári-, Élelmiszertudományi- és Fizikai Kémiai szakosztály).

Természetesen bőven maradt még megoldandó feladat a következő periódusra is például a szakosztályok munkájának és vonzóképességünknek a továbberősítése, valamint a gazdasági helyzetünk hosszú távú stabilizálása érdekében a bevételi források növelése. Bízom abban, hogy tovább erősödik egyesületi tevékenységünket érintő pozitív tendencia és folytathatjuk az előző időszakban megkezdett munkát, amelynek legfontosabb területei az alábbiak.

  1. Az Egyesületi élet aktívabbá tétele. Szorosabb kapcsolattartás a tagsággal és a közélet szereplőivel:
    Rendezvényekhez kapcsolódó fórumok szervezése, ahol közvetlen információ nyerhető a tagság MKE-vel szemben támasztott igényeiről, aktuális megoldandó kérdésekről. A fiatal kémikusok (BSc, MSc, PhD) és ifjúsági csoportok (Szakkollégiumok) nagyobb mértékű bevonása az Egyesületi munkába. A szakosztályok közötti hatékonyabb együttműködés kialakítása. Az Egyesületi tevékenység népszerűsítése a hagyományos folyóirat (MKL) és az elektronikus felületek (honlap, facebook, twitter) segítségével.
  2. Gazdasági stabilitás megőrzése: Az egyéni és a jogi tagsági díjbevételek, valamint a konferencia-szervezések mellett, a meglévő szaktudást hasznosítandó, állandó bevételi forrást jelentő szolgáltatási feladatok megvalósítása (pl. információ központ, tanácsadás, kiadványok szerkesztése).
  3. Társszervezetekkel való együttműködés elmélyítése: Aktív kapcsolattartás a hazai tudományos (MTA) és kapcsolódó szakterületi (Mérnök Kamara) szervezetekkel. Hatékony kapcsolat kiépítés a kémiával rokon tudományterületek szervezeteivel (pl. biológusok, fizikusok, orvosok). Közös rendezvények, konferenciák szervezése.
  4. Nemzetközi együttműködés kiszélesítése: A magyar képviselet erősítése valamennyi kapcsolódó nagy nemzetközi szervezetben és ehhez a megfelelő támogatási rendszer kidolgozása. A képviseleti rendszer nagyban elősegítheti a magyar kutatók kapcsolati rendszerének megerősítését, valamint rangos nemzetközi konferenciák Magyarországra hozását. Regionális együttműködés kiszélesítése a határon túli magyar kémikusokat képviselő szervezetekkel és a szomszédos országok Kémikus Egyesületeivel. Konferenciák, rendezvények szervezése, a fiatalok számára a tapasztalatcsere elősegítése.
  5. Az ipari kapcsolatok elmélyítése és továbbfejlesztése: A meglévő támogatói kör megtartása a kölcsönös előnyök figyelembe vételével, valamint új tagok (cégek, kisvállalatok) érdekeltté tétele az MKE-hez való csatlakozásban.
  6. A kémiai tudományok népszerűsítése: Az oktatás minden szintjén (alsó-, közép- és felsőoktatás) az utánpótlás nevelésben az MKE-nek, a Szakosztályok közreműködésével, alapvető koordináló szerepet kell vállalnia.

Mindezen feladatok megvalósítása csak a tagság széleskörű támogatásával és az MKE Vezetőségének, beleértve a Titkárság munkatársait is, elkötelezett munkájával képzelhető el. A magam részéről készen állok, hogy legjobb tudásom szerint, a közös munka irányításával hozzájáruljak a Magyar Kémikusok Egyesülete tevékenységének továbbfejlesztéséhez.


Budapest, 2015. május

Simonné Dr. Sarkadi Livia

Hírek, aktualitások

Hirdetés

Rendezvénynaptár

EFMC info

The Hungarian Chemical Society is a member of The European Federation for Medicinal Chemistry (EFMC, www.efmc.info).

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top