VI. Vegyész Teremlabdarúgó Torna

teremfoci2015 tamogatok

2015. február 14–15. között került megrendezésre a 6. Országos Vegyész Teremlabdarúgó Torna, melynek idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem adott otthont.

További részletek és fotók az MKE Facebook-oldalán!

teremfoci2015

A rendezvény hat évvel ezelőtt Szegeden, a Magyar Kémikusok Egyesülete támogatásával indult útjára. Az azóta minden év elején megrendezett megmérettetés célja, hogy a vegyész szakokon tanuló fiatalokat és a szakma képviselőit a laborokon, tantermeken és üzemeken kívül. összehozza egy jó hangulatú hétvége erejéig, amikor a szórakozás, ismerkedés mellett főszerepet kap a győzelemért folytatott küzdelem. Mindemellett a találkozó lehetőséget ad a diákok és a szakmabeliek közötti kapcsolatépítésre, tapasztalatcserére is.
Az idei tornán nyolc csapat indult: öt a nagyobb hazai egyetemek vegyész hallgatóiból és oktatóiból (Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem, Debreceni Egyetem, Budapesti Műszaki Egyetem és a házigazda Eötvös Lóránd Tudományegyetem), három pedig a vegyipari cégek képviselőiből (MOL TKD FC, TVK, Egis Gyógyszergyár Zrt.) állt. A megnyitót az MKE képviseletében Androsits Beáta ügyvezető igazgató, míg az ELTE részéről Szabó Dénes egyetemi docens tartotta. Az izgalmak és a látványos meccsek idén sem maradtak el. Az első napon csoportküzdelmek folytak ahol kirajzolódtak az erőviszonyok. Este már a baráti hangulat uralkodott el a társaságon. Az ELTE legnagyobb kollégiumában közös vacsora és baráti eszmecsere folyt. Idén jelenlétével megtisztelte az esti összejövetelt Prof. Dr. Liptay György az MKE alelnöke. Köszöntőjében kitért a sport közösségépítő szerepére, valamint a kémia élményközpontú oktatásának fontosságára.

teremfoci2015

Másnap már az egyenes kieséses rendszerrel folytatódtak a küzdelmek. Itt már parázs csaták is előfordultak, de mindvégig a sportszerű küzdelem volt főszerepben.
Az idei döntőbe az egyik ágon ismét a TVK jutott, míg az ellenfele a rögös úton érkező Debreceni Egyetem diákcsapata volt.
A döntőt magabiztos játékkal 5:0 arányban nyerte a TVK csapata, így megőrizve öt éve tartó bajnoki pozícióját.

A torna végeredménye:
1. TVK
2. Debreceni Egyetem
3. MOL TKD Fc.

Gólkirály 13 góllal Gulyás Csaba (TVK),
Legjobb kapus Bán András (TVK),
Legjobb mezőnyjátékos Horváth Dániel (Mol TKD Fc.)

A dijakat Androsits Beáta adta át.
Reméljük, hogy jövőre tovább bővül a résztvevő csapatok köre és ismét megrendezésre kerül a torna.

Találkozzunk 2016.-ban!

teremfoci2015

 

 

Hirdetés

Rendezvénynaptár

CHEMGENERATION.COM

Kémiai Nobel-díj

EuChemS Magazine

Chemistry Europe

CE logo with Strapline

MTA KTO

MKE stratégia

Go to top